Előhang 4. rész

Ahogy ott feküdtem izzadtan a priccsen, némán sikoltva a fájdalmam a sötétségbe tudatosult bennem, hogy tényleg én voltam. Tényleg én tettem, én öltem meg azt a férfit. Hogy miért, azt nem tudom, nem emlékeztem még mindig rá. Ahogy arra sem, hogy hogyan kerültem oda. De tudtam, hogy ott voltam, én voltam.

Egész éjjel ezen agyaltam, az álom után egy szemhunyást sem aludtam, a másnapi tárgyalásig. Mint már mondtam, gyorsan és hatékonyan működött az igazságszolgáltatás. Főleg akkor, ha a gyiilkosság áldozata, híres, gazdag és befolyásos. Márpedig az én hullám az volt. Nem is kicsit. A fél várost a kezében tartotta, a másik felét pedig a zsebében. Így talán evidens, hogy azonnali és brutálisan gyors ítéletre számíthattam.

A tárgyalás alatt az ügyészek bemutatták a bizonyítékokat, egy köztérei rendvédelmi kamera képét, amin ugyanaz a jelenet játszódott le, mint az álmomban. Csak épp szinesben. De hang továbbra sem volt, így akkor sem tudtam meg, min vitatkoztunk a későbbi áldozatommal. Később megtudtam, és ez megmentette a Doki életét, mikor másodszor próbáltam megölni.

Az ítélet egyértelmű volt, az esküdteket már a tárgyalás előtt kiválogatták és meggyőzték, hogy nem vagyok ártatlan. Hol pénzzel, hol erőszakkal, hol a szeretteinek okozott fájdalommal. A bírónál szintén így jártak el. Nyílt titok volt, de senki nem beszélt róla. Az ítélet halál volt. Gyilkosságért általában gyors halál járt, de az én esetemben ettől eltekintettek. Számomra inkább valami fájdalmas, lassú kíntást szántak.

Az ítélet kihirdetése után azonnal elszállítottak a siralomházba, ahol csak pár percre hagytak magamra, majd beültettek egy jól kivilágított szobában egy székbe. A csuklóimat és a bokáimat a karfához és a lábához szíjjazták. A szokással ellentétben a szemem sem kötötték be, így láttam, ahogy a kamra falán a kamera lámpája felvillan, jelezve, hogy az egész ország a holovízión követheti szenvedéseim.

Kinyílt a kamra ajtaja, és egy eltakart arcú férfi jött be, orvosi köpenyben, kezében egy fémtálcán egy injekciós tűvel. Kézbevette a fecskendőt, és a tűt lassan a vénámba szúrta. A fecskendőben lévő folyadék lassan áramlott az ereimben.

Drea Morrigan akkor halt meg, hogy megszülthessen ismét.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.