Előhang 5. rész

Ahogy lassan áramlott az ereimben az injekciós tűből belémpumpált anyag, éreztem, hogy az izmaim fokozatosan elernyednek.Szemhéjam lassan lecsukódott, a görcsös karfa szorítás enyhült. A külvilág megszűnt számomra, szinte minden érzékelést elvesztettem. Nem hallottam és láttam semmit, csak éreztem, ahogy a szíjakat még szorosabbá húzza valaki a bokáimon. Szinte már a húsomba vágtak a vastag bőrök, az inak feszültek a lábaimban ahogy kitekeredve feszültek a szék lábára.

Majd egy hegyes bökést éreztem a jobb vádlimon, utána pedig a lábszáramat elöntötte a forróság. A sikoltani próbáltam de a torkom és a hangszálaim nem engedelmeskedtek az akaratomnak. Menekülni akartam, neki akartam feszülni, eltépni a szijakat, melyek lebéklyóztak, de karjaim, izmaim nem tették amit az agyam parancsolt. A következő pillanatban a bal combomban éreztem a szúrást, és ismét elöntött a forróság.

Nem tudtam, hogy mi történhetett, megszúrtak vagy vágtak, esetleg valamit belémfecskendeztek, csak azt éreztem, hogy forró, és szinte égeti a lábaimat. Annyira elvesztettem az érzékelést, a kontrollt az érzékszerveim felett, hogy azt sem éreztem, hol fáj, vagy hogy hol érzem azt a meleget. Belül vagy csak kivül.

Lassan kezdtem feladni, hogy eltépjem a bilincseimet, a realitás győzött a menekülési vággyal szemben. Átadtam magam mindennek aminek jönnie kellett. Vártam a következő szúrást és az azt követő meleg érzést. De nem jött. Helyette jött egy hatalmas pofon, és a számban összegyűlt a vér. Ennek a sós ízét éreztem ahogy lecsorog a torkomon.

Teljesen némán, vakon és kiszolgáltatva ültem, vártam. Vártam a következő pillanatra, hogy hátha már vége. De nem akart jönni. A kövezkező fájdalom a bal vállamba hasított bele. Éreztem. Éreztem egész mélyre szúrt valami. Éreztem, ahogy az a valami megcsavarodik a saját maga által vájt üregben, és kicsúszik a sebből. Minden sebem sajgott, lüktetett a fájdalomtól, de nem tudtam üvölteni, pedig akartam.

Legszivesebben széttéptem volna kinzómat, ha azok a bőrök engedik, hogy mozdítsam a kezeimet, lábaimat. Nem érdekelt volna, hogy sokkal nagyobb nálam. Biztos voltam benne, hogy mire bárki is berohanna, lefogna, lenyugtatózna, esetleg lelőne, már rég halott lenne. Keze vállból kitépve, a vértől csöpögő fejét pedig a szemetesben találnák meg.

De ez nem adatott meg nekem. Inkább egy újabb szúrás, ezúttal a jobb vállamban. Hasonlóan az előzőhöz, ezt is éreztem, amint mélyre befúrja magát az a tárgy az idegek, izmok rostjain keresztül, átvágva számtalan kisebb és nagyobb eret. Ahogy a kinzóm húzta kifelé a lyukból, úgy vesztettem el az eszméletemet. Továbbiakban nem tudom mi történt a testemmel, én már máshol jártam.

Láttam sötétet, és fényt. Láttam olyan lényt aki nem a földről származik. Láttam azt, hogy hová távoznak a felszabadult lelkek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.